A nyugalom szükséglete

„Sajnos, sokunk annyira el van távolodva a belső békétől, hogy már pusztán a „belső béke” elérésének gondolata is túl megfoghatatlannak, sőt egyenesen lehetetlennek tűnik a számunkra. Hiszen a nyugalom, a boldogság vagy a szabadság helyett a mindennapi életünkben inkább a stresszt, a negatív gondolatokat, a hónapról hónapra való túlélést, és az egyéb gondokat tapasztaljuk.
De én azt mondom, hogy a belső béke természetes és velünk született és mindannyiunk lényének a lényege, ezért bármikor hozzáférhető.
És ha egyszer felfedezi önmagában ezt a belső békét, nem csak hogy jobban fogja érezni magát és sokkal nyugodtabb lesz akár egy rendkívül stresszes helyzetben is, hanem az életét a végtelen belső szabadság állapotában fogja élni.”
Sojka Petertől, az EasyMed Meditációs Program szerzőjétől idéztem a bevezető sorokat.

Tehát, ha Te is szeretnéd megtapasztalni a korlátlan belső békét – ami egyenlő a saját mibenlétének megtapasztalásával – csak egyetlen döntéseden múlik, hogy megteszed és megéled.

Feszült, vagy félelemmel teli érzelmi állapotban az elménk működése a bölcs, megfontolt állapotból automatikusan átvált az ősi, reflexes, beszűkült fókuszú „túlélő” üzemmódba.
„Az értelem tévedése abban áll, hogy miközben meg vagyunk győződve róla, hogy szuper intelligensek vagyunk, az érzelmeink parancsait robotpilótaként teljesítjük. intelligenciánkat pedig csak a tudattalan érzelmi hiányaink, késztetéseink leghatékonyabb kielégítésének szolgálatára használjuk.
Lehet akár doktori fokozatunk is, ha az érzelmeink uralkodnak rajtunk, akkor TUDAT ALATT EGY KÉTÉVESRE BÍZTUK AZ ÉLETÜNKET” Nagy A. Csongor: Az Intelligens Gyógyulás könyvéből.

Nem vagyunk képesek tehát indulatos, zavarodott elmeállapotban helyes döntéseket hozni, mert rövidlátóan, szűk fókusszal, menekülve a nehéz helyzetből, csak érzéseinktől akarunk megszabadulni.
Éppen azoktól az érzésektől, amelyek oly hiteles barométerei az aktuális kielégítetlen lelki szükségleteinknek. A legnagyobb „hiánycikk” pedig ilyenkor a MEGNYUGVÁS, a lelki béke!

A nyugalom gondolkodással soha el nem érhető lelki állapot!


Nézzük, mire képes a GONDOLKODÓ ELME…
Csodálatos felfedezéseink, elért eredményeink az anyagi világban csupán töredéke az ember lehetőségeinek!
A lelki szükségleteink a civilizációval, a tudomány fejlődésével és a tudás gyarapodásával fordított arányban szinte feledésbe merültek!
Ezen a vallási torzítások (miközben mélyen magukban hordozzák az univerzális igazságokat is) sem segítettek.
Úgy tűnik, rátalálhatunk arra az ideáktól, elkülönüléstől, politikától és ítélkezéstől mentes útra, ami tisztán elvezet a szellemi-leki-testi szükségleteink megleléséhez, ahol megmutatkozik a nyugalom, a boldogság, a jóllét.
És ez már nem a gondolkodó elme korlátozott világa…
Nem ott keressük, amire igazán szükségünk van, ahol az megtalálható!
Aki kicsit is megismeri az elme alapvető mibenlétét, az már tudja: a gondolatokat, és a nyomukba lépő érzéseket nem lehet, és nem is érdemes sem elűzni, sem elmenekülni előlük. Ha mégis megpróbáljuk erőszakkal, küzdelemmel, téves beidegződéssel felvenni a harcot ellenük, csupán ideig-óráig szabadulunk azok rabságából. Egyedüli helyes hozzáállás, a mindfulness kínálta ítélkezés és minősítés nélküli, feltétlen elfogadás. Hagyni, hogy a dolgok (amit a dolgokról gondolunk) olyanok legyenek, amilyenek, és engedni, hogy amikor elérkezik az idejük, ezek a gondolatok – mint felhők az égen, falevelek a folyón – ahogy jöttek, tovatűnjenek a tudatunk végtelenében. Csak és csakis ekkor csendesül el az elme és tapasztalható meg az a mély megnyugvás, ami minden külső és belső zaj háttere, minden aktivitás nélkülözhetetlen feltétele. Csend, amelyből a bölcsesség, a tiszta gondolatok, a természetes megoldások fakadnak.
Valahányszor MÉLYEN ELFOGADOD a jelen pillanatot olyannak, amilyen, bármilyen formában is mutatkozzék, nyugodt vagy, LELKI BÉKÉT, CSENDET érzel.

A CSEND – HATALOM
A LEGJOBB GYÓGYÍTÓ ERŐ
CSEND A LEGNAGYOBB ÉRTÉKÜNK
SOHA NEM VOLT NAGYOBB SZÜKSÉGÜNK RÁ, MINT MA!

 

Ebből a forrásból táplálkozik, az ÉLET…
Innen szeretni, adni, ide befogadni, ezt átölelni – maga a TELJESSÉG…
Ide visszatérni bármikor, bárhonnan – ez az OTTHON biztonságát hordozza…

Bármi jelenik meg és tűnik el a tapasztalatodban, te a vihar szívében rejlő NYUGALOM maradsz. Olyan hely ez, amely MINDIG TELJESEN RENDBEN VAN.
A hullámok felemelkedhetnek és összecsaphatnak, de az óceán mélyén csend honol…

 

CSEND ÉS BÖLCSESSÉG…
EZ AZ OTTHONOD!

Megtapasztalhatod a „CSEND-KONCERTJEINKEN

 

Az ősbizalom, az újjászületés, az önmagunkra és egymásra találás lehetősége…
Mert mindezek a megfoghatatlannak, utolérhetetlennek tűnő dolgok VANNAK…
Ezek törvényszerűségei alapján működik a Világ, a Természet…

Semmi más teendőnk nincs, csupán időnként hátralépni és kitárt fókusszal éberen figyelni a jelen pillanatot, ahol a „keresett” minőségek megmutatkoznak számunkra.
A figyelés közben megteremtődő TUDATOS JELENLÉT sokkal fontosabb, mint az, amire figyelsz – mégis észleled, amit eddig látni, érzékelni szerettél volna…

 

És ez már a TUDATOSSÁG ÁLLAPOTA, egy emberhez méltó létezésforma…

Elsajátítható az MBSR-tréningjeinken

HTML Snippets Powered By : XYZScripts.com
UA-92608053-1