Meddig tart a párkapcsolatod? Az oxitocin szinted elárulja!

A vérben található oxitocin, vagyis boldogsághormon mennyiségéből könnyen megjósolható, mennyi ideig fog tartani egy párkapcsolat – állítja egy friss kutatás!

Párkapcsolatuk legelején álló párok oxitocin szintjét mérték az izraeli Bar-Ilan Egyetem kutatói. Az első mérések után fél évvel újra találkoztak a vizsgálat alanyaival, és arra a következtetésre jutottak, hogy akiknek a vérében magasabb volt az említett hormon szintje, azok még mindég együtt voltak, míg az alacsonyabb boldogság-hormonszinttel rendelkezők szakítottak az első találkozás óta!

A kutatók 60 pár bevonásával eredtek az oxitocin hormon hatásának nyomába. Olyan, a 20-as éveikben járó fiatalokat kérdeztek a párkapcsolatukat érintő gondolataikról, félelmeikről és vágyaikról, akik a kutatást megelőző 3 hónapban ismerkedtek meg. A feleknek először a párjuk nélkül, majd a partnerük jelenlétében is feltették ugyanazokat a kérdéseket. Majd vért vettek tőlük és 43, egyedülálló önkéntestől is.

Az új párkapcsolatban élő résztvevők vérében az egyedülállókhoz képest majdnem duplája volt a boldogsághormon szintje.

Azoknak a pároknak, akik fél év után is együtt voltak, ez a hormonszint stabil maradt. Azok a párok, akiknek az említett hormonszintje magasabb volt, egymáshoz való kötődésüket gyakran fejezték ki egymásnak érintésekkel, szempillantásokkal a közös interjúk során. Ezek a meghitt mozdulatok pedig hozzájárulhatnak a hormonszint további növekedéséhez, fokozva a partnerek érzelmi kötődését – állítják a szakemberek.

A felfedezés arra enged következtetni, hogy az anya-gyermek kötődéshez hasonlóan, az oxitocin hormon szintje fontos szerepet játszik egy friss kapcsolatban a romantikus érzelmek kialakulásában majd annak tartósságában. Vagyis biológiai szinten egy új partnerhez való vonzódásunk hasonló lehet a szülőnek az újszülött gyermekéhez való kötődéséhez – tették hozzá a kutatók, akik azt is megjegyezték a vizsgált párkapcsolatok esetében nem tisztázott, hogy az új párkapcsolat az, amely a hormonszint-növekedést okozta, vagy az áll a háttérben, hogy a természetesen magasabb oxitocin szinttel rendelkező egyének eleve hajlamosabbak új párkapcsolatok kialakítására!

Amennyiben szeretnéd TE IS megtudni, hogyan tudod a saját oxitocin szintedet növelni, illetve, hogyan  befolyásolható ennek szintje, gyere el MBSR jelen-lét tanfolyamunkra.

A tanfolyam 8 hetes időtartama alatt megismered belső működésed, amely “Rend-szered” iránymutatást ad neked, hogyan és milyen módon leszel képes stressz-szinted csökkenteni! A különböző anyagaink segítségével közelebb kerülsz természetes állapotodhoz, ahol kis gyakorlással már hatalmas eredményeket tudsz elérni az életedben! Akár a boldogsághormonjaid gyarapítására törekszel, akár arra,hogy megtanulj kevesebb stresszel együtt élni.